II. Kovács Jenő emlék-fotópályázat



A Kovács Jenő emlék-fotópályázatról

"Kovács Jenő (1920-2003) fotóművész a székesfehérvári fotózás megkerülhetetlen alakja volt. A 2003-ban, néhány nappal a 83. születésnapja előtt elhunyt, többszörösen díjazott fotós alapító tagja és vezetője volt a MÁV Fotókörnek.

A fényképészetbe 16 évesen szeretett bele, majd 1936-ban megvette első fényképezőgépét, egy dobozos Agfa gépet. Miután a civilben mozdonyvezető Kovács Jenő nyugdíjba vonult, több lett az ideje a fotózásra. Rendszeresen fényképezte a családját, a szép tájakat és bármilyen érdekes dolgot, ami az útjába került.

Alkotásait számos alkalommal mutatták be a közönségnek, a Vasutas Fotó Klub tagjainak munkáit Olaszországban is kiállították, Kovács Jenő pedig két első helyezést ért el a kiállításon. A 83 éves korában elhunyt fotós a 2000-es évek elején látása romlása miatt már nem tudott fényképezni, de figyelemmel kísérte a városban zajló fotós életet, rendszeres látogatója volt a kiállításoknak, gyakran látogatta a Vasutas Fotókört. 

Kovács Jenő nem csak a fotózásban, de a méhészetben is otthonosan mozgott: ő a Fejér Megyei Méhész Klub örökös elnöke."

Pályázati kiírás:

- A képek beküldésének határideje: 2026. március 16-tól – 2026. május 17-ig

- Az eredmények kihirdetése 2026. június 22-én 17.30-kor, a kiállítás megnyitóján, mely a

székesfehérvári VOKE Vörösmarty Művelődési Házban kerül megrendezésre

- A zsűri által kiválasztott legjobb 24 kép kiállításra kerül

- Nevezni lehet bármilyen fotóval, a téma kötetlen

- Különdíjban részesül az az alkotás, mely legkreatívabban

mutatja be a "Jelenlét" fogalmát

- A kép készülhet bármilyen fényképezésre alkalmas felszereléssel,

azonban a megfelelő képkivágásról gondoskodni kell ami A4-es méret oldalaránya

- Fontos, hogy minden beküldésre szánt képnek legyen címe,

mely tükrözi a kép üzenetét

- Kérjük a pályázókat, hogy legalább 2Mb méretű képet küldjön különben a

pályázatát nem tudjuk elfogadni

- Nevezni maximum öt fotóval lehet, melyet elektronikus úton kérünk elküldeni a:

imre.gode@studio75.hu email címre

- Az értékelés szempontjai között szerepel a kreativitás, a fények használata,

a kompozíció, valamint a kép atmoszférája, üzenete.

- A Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban tanuló és

munkakapcsolatban álló pályázókat és a Székesfehérvári Fotó Klubb tagokat kérjük pályázatuk mellé küldjenek egy választott Művésznevet és egy kétszámjegyű kódot

(mely jelölje az életkort)

Fontos: amennyiben emberábrázolás történik, a pályázók gondoskodjanak a

beleegyező nyilatkozatokról és különös tekinettel óvják a kiskorúak személyiségi jogait!

Díjazás:

I.helyezett 21-év alatti korosztály és I. helyezett 21-év feletti korosztály

Különdíj: az az alkotás, mely legkreatívabban

mutatja be a "Jelenlét" fogalmát

Zsűri:

Orsovai Renáta Fonogram-díjas és Petőfi Zenei Díjas énekesnő, dalszerző

Hambalgó Mihály fotóművész, a MÁV fotókör korábbi vezetője, a zsűri elnöke

Posfai Attila fotóművész, a Székesfehérvári Fotó Klub vezetője

Németh Kristóf fotográfus, a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium pedagógusa


Köszönjük a helyszínt a VOKE Vörösmarty Művelődési háznak!

Információ: imre.gode@studio75.hu; +36 20 961-4113; Göde Imre